keresési feltétel:

Scrum bevezetés - Esettanulmány


Scrum bevezetés esettanulmánya egy finanszírozási szolgáltatásokat kínáló cég agilis útjának első három évéről.

A Home Credit Indonesia agilis útja 2017-ben kezdődött, amikor létrehozták az első Scrum csapatot, azzal a céllal, hogy a transzparenciát növeljék és mérhetőbbé tegyék az eredményeiket. Az esettanulmány a Scrum bevezetést foglalja össze.

Home Credit Indonesia finanszírozási szolgáltatásokat kínál tartós fogyasztási cikkeket  - például háztartási készülékeket, elektronikai cikkeket, mobiltelefonokat vagy bútorokat -  vásárlók számára

A Home Credit agilis útja

2018-ban újabb területen vezettek be agilis módszereket: a cég mobil alkalmazásainak fejlesztési folyamatát akarta hatékonyabbá tenni. A 16 mobilalkalmazás-fejlesztő addig egy csapatban dolgozott, úgyhogy első lépésként két Scrum csapatot hoztak létre. Ez azonban még nem oldotta meg a problémát és látható javulás nem történt. A cég hamar rájött, hogy a fő akadály a kollégák gondolkodása volt: a fejlesztők rendszeresen másokat hibáztattak és olyan dolgokban várták másoktól a megoldást, amit maguk is meg tudtak volna tenni. A kérdés az volt, hogy hogyan tudják elérni, hogy a Scrum értékek (Elkötelezettség, Fókusz, Nyíltság, Tisztelet és Bátorság) a fejlesztők mindennapjaiban megjelenjenek. A fejlesztőket folyamatosan bátorították arra, hogy azokat az akadályokat, amikkel minden nap találkoznak, ne csak eszkalálják és várjanak a megoldásra, hanem próbálják megoldani. A csapattagokat a nyitottságra is bátorították, hogy ne féljenek a technikai változásoktól vagy hibáktól, hanem hogyan tanuljanak belőlük és hogyan legyenek még inkább önmenedzselők. A folyamatos bátorítás, példaként elöl járás eredményeképpen 2018 végére az IT szervezetben 18 Scrum csapat volt. 

2019 elején a vállalat vezetése realizálta a Scrum csapatok sikereit, gyorsabban reagáltak a piaci igényekre, de mivel a vállalat többi része, nem Scrum-ban működött, ez lassította a Scrum csapatok munkáját. Ezt felismerve létrehoztak egy újabb Scrum csapatot azzal a céllal, hogy megvalósítsák az üzleti agilitást, backlog-gal, sprinttel, sprint céllal...

Olyan sprint célokat tűztek ki, mint:

  • Létrehozni egy value stream-t a cégben 
  • 2020 Q1-re minden value stream-nek megfogalmazni saját OKR-t (Objective Key Results) 


2019 végére 6 value stream-et hoztak létre. Volt olyan value stream amihez 37 ember tartozott és tartozik jelenleg is, de olyan is, amihez 110. Minden negyedévben felülvizsgálják a value stream-ek méretét a piaci igényeknek megfelelően. 

A bevezetett agilis módszereknek köszönhetően mára a cég prioritásai egyértelműek, a dolgozók elkötelezettek, a stratégiai irányok mindenki által ismertek, előre definiált üzleti eredmények elérésén dolgoznak a csapatok, nem azon, hogy egy-egy projektet leszállítsanak. 


Mi a tanulság számodra ebből a Scrum esettanulmányból? Te máshogy kezdted volna az agilis utat? 


Ha részletesebben el szeretnéd olvasni, hogy a Home Credit Indonesia hogyan vált tanuló szervezetté, akkor a forrásként is felhasznált angol nyelvű linken megteheted.

Szerző: Danka Zsuzsa


Megosztás


Tetszett? Akkor ezeket is nézd meg!


Konfliktusmegoldás háromszögek segítségével
A cikkben a konfliktusmegoldás két innovatív eszközét mutatjuk be: a dráma-, és a felhatalmazás háromszögét.

A kultúraváltás elfogadása és ösztönzése
Kultúraváltás sikeres vezetése: hogyan hajtsd végre és teremtsd meg az elfogadást és az összhangot? A helyes vezetői lépések megismerése.

A tönkrement kultúra ellenszere
Cikkünk mélyrehatóan feltárja a kultúra váltás rejtelmeit és bemutatunk egy elengedhetetlen lépést, amely segít a változásban.


Kapcsolat


Következő lépések
Írj egy üzenetet nekünk
Mi felvesszük veled a kapcsolatot 48 órán belül