Az agilis termékfejlesztés folyamata az ötletet övező bizonytalanságok eloszlatásáról szól. Ez biztosítja, hogy a megfelelő megoldás vagy termék kerüljön kifejlesztésre a megfelelő célközönség számára. A termékcsapatoknak nagyobb magabiztosságot ad a továbblépéshez, és ez az alapja a későbbi megvalósítási és bevezetési fázisok sikerének is.
A termékfejlesztés jellemzően azt az időszakot írja le, amikor a termékcsapat a megfelelő megoldás kigondolására összpontosít, nem pedig a megoldás megfelelővé tételére (a termék átadására).
A termék fejlesztése és szállítása sokféleképpen történhet. Jellemzően a termékcsapat a probléma vagy a megoldás területén dolgozik. Először megpróbálják kitalálni, hogy milyen problémákkal szembesülnek az érintettek (az ügyfelek vagy a felhasználók) majd a megfelelő megoldás kivitelezésén dolgoznak.
Mind a problémára, mind pedig a megoldásra szükség van ahhoz, hogy a felhasználók száz százalékos elégedettséget kapjanak és egyben az üzleti oldal is javuljon. Fontos megjegyezni, hogy egy fázist csak a megoldási ötletek bevezetésének szentelni nem jelenti azt, hogy a csapatnak minden erőforrását abba kell beletenni.
A kutatásnak és az összehangolásnak a probléma területének a megértésére, a meghatározására és a rangsorolására kell összpontosítania. Ez adja meg a szükséges alapokat ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a megoldás felé.
Az új terméklehetőségek azonosításakor a "miért?" kérdéssel kell kezdeni. Bár szükség van az erőfeszítések igazolására, a termék sikere attól függ, hogy megoldást ad-e a felhasználók problémáira. Ezért akár egy meglévő terméken szeretnénk javítani, akár egy megoldatlan igényre akarunk megoldást készíteni, a felhasználók problémáinak és igényeinek a megértésével kell kezdeni. Ilyenkor érdemes összegyűjteni és kategorizálni a már meglévő vásárlói visszajelzéseket.
A kutatásnak négy típusát lehet elvégezni:
A megválaszolandó kutatási kérdések határozzák meg, hogy melyik kutatási módszertan lesz a legmegfelelőbb. Fontos, hogy csak több kutatási erőfeszítés kombinációja mutat olyan eredményeket, amelyekre lehet támaszkodni.
A felhasználók problémáinak alapvető megértése után elkezdhetünk megoldásokon gondolkodni. E folyamat során ne csoportosan ötleteljetek a csapattal, mert az emberek hajlamosak lusták lenni és ragaszkodni ahhoz, amit már ismernek. Így amikor egy "oké" ötletet javasolnak, minden más személy egyetért vele.
Ehelyett adj mindenkinek időt arra, hogy egyénileg gondolkodjon. Így a csoportos megbeszélések a csoport minden tagjának holisztikus nézőpontját fogják tükrözni.
Az elsődleges cél az, hogy mindenki nagyban gondolkodjon, és kilépjen a komfortzónájából. A folyamatnak ebben a szakaszában álmodni kell és a határ csak a csillagos. Emellett próbáld meg demokratizálni a stratégiádat a csoporttal, ahelyett, hogy egy személy választaná ki, hogy mi tetszik neki.
Erre az agilis termékfejlesztési fázisra már többféle ötlettel és az erőforrások (költségvetés és időzítés) becslésével kell rendelkezned. Így tudod, hogy mely megoldások valósíthatóak meg.
Ahhoz, hogy megértsd a felhasználók reakcióját az ötletekre, meg kell keresni a legpragmatikusabb módokat arra, hogy ezekből az ígéretes ötletekből tényleges prototípusokat készítsetek. Itt nem feltétlen kell gondolni az összes ötlet tényleges elkészítésére, ehelyett inkább arra kell összpontosítani, hogy olyan élményt stimulálj, amely validálja a szembejövő ötleteket.
A prototípusalkotás egy korlátozott módszer a hipotézis validálására, ezért a fókuszodnak ehelyett azokat a cselekvéseket és reakciókat kell támogatnia, amelyeket minden olyan felhasználótól elvársz, aki találkozik a termékeddel. A prototípusod építésével járó folyamatnak folyamatos fejlesztésben kell lennie. A csapatoddal összeültök, hogy megbeszéljétek a következő lépéseket, majd szétváltok, hogy elvégezzétek a feladataitokat, és utána újra találkoztok, hogy felülvizsgáljátok a tanulságokat, az előrehaladást és a lehetséges elfogadásokat. Előfordulhat, hogy a prototípus nem sikerül elsőre. De ez ne tántorítson el: adj neki teret és időt a fejlődésre.
Az agilis termékfejlesztés ezen szakasza a termékmenedzsmentben való összehangolást foglalja magában a szervezet különböző szintjein. Alapvető fontosságú, hogy a kezdetektől fogva tisztán lásd a termékszállítást, különösen, ha nagyobb szervezetben dolgozol. Ezt a fázist a legtöbb termékmenedzser ismeri.
Egyes érdekeltek olyan funkciókkal állhatnak elő, amelyeket a termékben szeretnének látni. Bár néhányan megérthetik, hogy először egy MVP-t kell létrehozni, lehetséges, hogy mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy az ötletet vagy a terméket a backlogban tárolják. Ez a tévhit gyakran a bizalom hiányából fakad. A termékcsapatnak el kell nyernie az érdekeltek bizalmát abban, hogy a termék meg fog felelni az elvárásaiknak. Ha már a fejlesztési folyamat legkorábbi szakaszától kezdve az összehangolásra összpontosítasz, és a funkciók helyett konkrét eredményekre kötelezed el magad, az segít megoldani ezt a problémát.
A megvalósítás előtt az ötleteknek és hipotéziseknek mindig át kell esniük valamilyen validáláson, pl. egy termék roadmap-en. Valószínűleg jelentős pénzt, időt és erőfeszítést tett bele a cég, így most itt az ideje ellenőrizni, hogy jó irányba dolgoztál-e a csapatoddal.
Az agilis termékfejlesztés a kutatási fázisban és a validálási fázisban alapvető hasonlóságokat mutat. A csapatnak tisztáznia kell a fontos kérdést, amelyre választ szeretne kapni, mielőtt döntést hozna a validálási módszerről. Például, az embereket akarja-e meghallgatni (szemléletbeli és minőségbeli) vagy megfigyelni (viselkedésbeli és mennyiségbeli)? Fontos, hogy az ötleteket érdemes több szempontból is validálni.
A termékfeltárás általában nem lineáris folyamat. Előfordulhat, hogy a validálási szakasz alatt vagy után néhány lépést vissza kell lépned. Akár csak az ötletelési szakaszból választod ki az újabb ötleteket a teszteléshez, akár a kutatás kezdeti szakaszához térsz vissza, a visszalépés egy negatívumnak tűnhet. Mégis, több értelme van, mintha bármi kézzelfogható nélkül haladnál előre.
Tegyük fel tehát, hogy van néhány validált ötleted és feltételezésed, amelyek készen állnak a valódi termékek első iterációjára. Ebben az esetben ez a terméktervezési folyamat döntő fontosságú szakasza, ahol az ambíciókat eredményekké alakíthatod. Tehát az ötleteket átvezeted a termékszállításba.
Túl gyakran előfordul, hogy az első kiadás az eredetileg tervezett funkciók rosszul szállított “halmaza”. Ez általában akkor szokott előfordulni, amikor fontosabbnak gondoljuk a mesterségesen létrehozott határidőt, mint a minőséget. Ehelyett jobb lehet, ha egy csökkentett hatókörű MVP-t használunk, amely a legkritikusabb funkciókat helyezi előtérbe.
Az agilis termékfejlesztés fent leírt fázisai döntő fontosságúak, bármit is építesz is végül termékként. Ahogy egy ház építésénél is alapvető fontosságú, hogy egy biztos alapja legyen, a terméknél is hasonló szerepet tölt be ez a fázis. Ezenkívül segít tisztázni a projekt vízióját, és minimalizálja a fejlesztési kockázatokat is.
Forrásul az alábbi cikk szolgált.